Virág-kaspók...

"A magány olyan kert, amelyben elszárad a lélek;

az itt termő virágoknak nincs illatuk." - Marc Lévy

A virágok illata a lelkeket egymáshoz kötő ima.

Iskender Pala

"Élt egyszer régen egy férfi, aki imádta a virágokat. Napokat tudott eltölteni azzal, hogy kisétált az általa oly becsesen gondozott kertjébe, és csodálta virágai szépségét. Egy nap azonban olyan virággal találkozott, ami más volt, mint a többi. A férfit földre terítette a virág lenyűgöző látványa, nem tudott szabadulni attól a félelmetes érzéstől, hogy lesz majd idő, amikor elveszíti a virágot. Odasétált a virághoz, és egy apró mozdulattal elszakította gyökerétől, majd a nappaliban lévő vázájába helyezte, hogy mindig vele legyen féltett és szeretett virága. A virág azonban idővel elhervadt, a férfi szomorú lett, mert ráébredt, hogy azzal, hogy magáénak akarta a virágot, megfosztotta őt szabadságától, és bár így egy rövid időre csak az övé volt, de végül mégiscsak elszakadt tőle. A férfi tudta, hogy soha nem kaphatja vissza virágát, mert az meghalt. Egész életét abban a magányban élte le, amit saját maga okozott magának. Többé egy virág sem tetszett neki, mert egy sem volt ahhoz fogható, akit ő szeretett."

Tihanyi Márk

Juhász Gyula

"Vidéki napraforgó

Öreg kert mélyén láttam őt
Tikkasztó nyár fülledt delén.
A vén kert mindig naptalan,
S ő csöndesen csak várt szegény.

Várta az istent, a napot,
Feléfordulni úgy akart,
De hasztalan.Magányosan
És mindig naptalan maradt.

Így néztem őt testvér gyanánt
Fájdalmasan, vén kert előtt.
Vén kert előtt fájdalmasan,
Magányosan úgy néztem őt.".